KarolinaÉrintés gyógyítás "Nagyon köszönöm a mait! Úgy érzem, hogy sokat segített, köszönöm, hogy ennyire őszinte lehettem. Nagyon jó érzés volt ennyire biztonságban érezni magam az érintésben, és a beszélgetésben. Rég nem éreztem magam ennyire elfogadva, ítélkezés nélkül. Felszabadító volt megtapasztalni hogy lehetek önmagam, kimondhatom amit gondolok és ennek megítélés nélkül van helye valahol, elfogadással és befogadással. Köszönöm, hogy megtapasztalhattam, hogy nem kell mindig erősnek lenni, hogy félni oké, és hogy láthatom máshogyan is a bennem zajló folyamatokat. 🙂"
BlankaMegtartó beszélgetés "Lassan egy éve folytatunk beszélgetéseket és minden alkalom után javulást érzek a mindennapjaimban.
Rengeteg szakképzett pszichológusnál jártam, de még sosem éreztem ezt a szintű elfogadást, empátiát és motivációt. Sok pszichológus adott "házi feladatokat", de mindig azok maradtak, egy plusz erőlködés. Nálad ezek nem feladatok, hanem eszközök, amiket szívesen használok mai napig és segítenek abban, hogy magamat tudjam figyelni és megérteni. Már kevesebb ülésre is van szükségem, megtanultam tőled rengeteg dolgot, amik átsegítenek a mindennapok küzdelmein és stresszhelyzetein.
Nagyobb elfogadással tekintek érzelmeimre is és mindez nélkülözhetetlen, hogy boldogabban és kiegyensúlyozottan éljek, amit mind neked köszönhetek!"

KarolaRingatás "Teljes regenerálódást éreztem. Gyengéden átmasszíroztad a belső szerveim.1x köszönöm a 'masszázst', különleges élmény volt
Mintha egy oltáron feküdtem volna 'megüdvözülve', Jézus is eszembe jutott halála után/feltámadása előtt a lepelben.
Az első ringatò mozdulatkor (csípő) egy hajòn éreztem magam, hullámokon imbolyogva, még enyhe szédülés is elkapott.
A lábujjaknál még nem tapasztalt érzés volt, az idegszálakon továbbfutott a térdemig.
Később volt, hogy a kutyám jutott eszembe hogy de jò neki, én mindennap dögönyözöm, ilyesmit érezhet 😄
A korona csakránál megnyugvást, kilépést tapasztaltam, talán el is aludtam.
A legvégén a hosszas kézfogás olyan kellemes, szeretetteljes volt, hogy maradtam volna még így aludni pár òrát.
Képi elemek nem jöttek most"

MártaRingatás "A kezelés alatt olyan fura érzésem volt, mintha bizsergett volna a bőröm alatt, különösen a karomon. Egyáltalán nem volt rossz érzés, csak ilyent még nem éreztem. És a nyugalom volt a másik érzés. Kicsit sétáltam a Duna-parton, jól esett és gyönyörű volt a Duna és a táj. Amit a kezelés után éreztem, és még most is tart: mintha feltöltődtek volna az elemeim. Még nem teljesen, de azért sokkal jobb. Nagyon köszönöm!"
AnitaRingatás "Az egész találkozás Luciennel flow-szerűen történt, mert nem ismertem őt, csak véletlenül találtam rá a facebookon és azt éreztem, hogy mennem kell arra a hívásra, hogy ringató masszázs, valahogy nekem pont erre van most szükségem…
És fogadott is egy csudálatosan szép helyen, a Csudahelyen, ahonnan lehet látni a gyönyörű szép hegyeket, a Dunát.
Amikor elkezdődött a ringató masszázs, halk zene szólt. Először nagyon merevnek éreztem a testem, azt éreztem hogy nem tud a ringatás hatni rám, olyannak éreztem magam, mintha egy őskövület lennék és az volt a nagyon jó, hogy nem voltam bírálva, hogy hát igen, ahogy a masszőrök szokták mondani: ez az izom nagyon be van keményedve ám, húha ez itt nagyon merev…szóval nem volt semmi ilyesmi, csak türelem és elfogadás és idő, idő, idő…
Időt hagyva létezni csak, és ez annyira jó volt, hogy volt tere ennek az egésznek így, és amikor végre volt egy pont, amikor a testem feladta az ellenállást és beleolvadt ebbe a támogató térbe, ami szelíd, várakozó, figyelő, megtartó, alázatos, szerény.
Még az óvó szó jön elő. Olyan tényleg, mint amilyennek elképzeljük az ideális anya-gyermek kapcsolatot vagy apa-gyermek kapcsolatot, amikor is csak támogatás van és feltétel nélküli szeretet és elfogadás és az ottlevés van jelen.
Azt éreztem, hogy amikor végre sikerült beleolvadnom vagy átadni magamat ennek a szeretetteljes energiának, ellazultam, s akkor hirtelen érdekes módon kék fényt láttam a csukott szememmel a lábamnál, amikor a combjaim lazítása volt a ringatással.
Gyönyörű szép sötétkék fényt láttam, mint amilyen a Gyógyító Buddha színe és érdekes hogy ilyen színeket láttam, de ez volt. Majd türkizkéket, aztán átment a szín neonzöldbe.
Ezek tényleg a gyógyulás színei, de persze mindvégig csukott szemmel láttam vagy éreztem ezeket.
A jobb lábammal van egy problémám, s ennek ringatásakor azt éreztem hogy köhögnöm kell és mikor köhintettem egyet-kettőt, utána rögtön kiment a feszültség abból a lábamból és jött egy ilyen mondat a fejembe, hogy: nem kell az, nem kell annak ott fájni. És elmúlt a fájdalom és most nem is fáj.
Aztán valahogy figyelmes lettem Lucienre, s gondolkoztam picit, hogy ez milyen nehéz munka lehet neki, s mikor rá figyeltem, azt éreztem, hogy nagyon megtartó, szerény, nagyon kedves, kíváncsi és gyógyító szándékot éreztem felőle, s egy segítő energiát, ami az alázattal van összefüggésben, de úgy, hogy támogatóan segítve, megtartva vár, bevár…
Aztán még láttam színeket 🙂, amikor feljebb ment a karomon illetve a vállamnál, akkor fehér és arany fény vakított a csukott szemeimen át.
Nagyon nagy ellazulás volt, és utólag visszagondolva, olyan volt, mintha egy óvó, óriási tenyéren lennék.
A masszázs szó furcsa amúgy, mert ez nem olyan, mint egy tipikus masszázs, hanem nagyon nagyon finom. Lehet az is, hogy én vagyok túl érzékeny a többi masszázsra, de nekem ez csodálatosan jó volt. Azaz csudálatosan jó. 🙂
És amikor már azt éreztem hogy elszállok, annyira laza vagyok és nemtom hol járok az arany fényben, akkor Lucien megérintette a fejemet, s hirtelen vissza találtam a testembe, vissza a Földre, leföldelődtem és utána azt éreztem hogy, nagyon erős vagyok.
Tehát nem azt éreztem, hogy le vagyok relaxálva és hú, de laza vagyok, hanem egy olyan erőt éreztem, egy belső erőt, hogy erős vagyok és ez nagyon érdekes volt.
Végezetül a hasam volt ringatva vagy rezegtetve, nagyon óvatos mozdulatokkal és ez annyira jó volt, és eddig ezt így szerintem soha senki 51 év alatt nem érintette két tenyérrel a hasamat és nem az volt a reakcióm hogy jaj csikis, hanem tisztára, mint egy macska, aki a kandalló előtt elnyúlva fekszik vagy napozik egy napos sávban a szőnyegen és simogatják a hasikáját és az volt a nagyon érdekes, hogy elaludtam! Ezen a ponton, délelőtt fél tizenkettőkor, egy vadidegen emberrel, egy vadidegen helyen!
Ez mindent elmond szerintem erről a technikáról, hogy annyira elengedtem magam, átadtam magam ennek az energiának, hogy elaludtam és ez csodálatos.
Utána leült mellém Lucien, fogta a kezemet amíg még lecsengett az egész ringató masszázsnak nevezett csoda dolog, ami olyan, mint egy burok.
Egy nagy burokban éreztem magunkat, magamat, mint egy nagy tojásban, ahol ugyan hallottam a madárcsicsergést meg, hogy füvet nyír a szomszéd, de valahogy a burokban voltam, ahol gyógyulok és béke van és bizalom és újra azt éreztem, hogy minden oké.
Lucien, Te mondtad, hogy olyan ez neked, mint egy meditáció, tényleg olyan volt.
Annyira szép energiák voltak: ez a segítő-gyógyító-türelmes-időt adó-megtartó.
A masszázs után is ugyanez volt, de valahogy érezhetően lezárult, mikor befejezted a szándékot.
Nagyon nagyon nagyon köszönöm, mert nagyon szép volt az egész és utána egész nap még most éjjel fél tizenkettőkor is olyan békés, jó érzésem van, újra visszataláltam önmagamhoz, minden jó úgy, ahogy van, minden a legnagyobb rendben van.
Köszönöm szépen!
Nagyon hálás vagyok Neked és nagyon örülök hogy megtaláltalak és nagyon szépen köszönöm hogy ott lehettem.
És a vers:
Földes Lívia: Isten tenyerén ébredtem
Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!"

KingaRingatás "Egy ideje keresem az utam ahhoz a belső nyugalomhoz amit gyermekkoromban mindenféle erőfeszítés nélkül el tudtam érni csupán azzal a befelé fordulással, amit a rohanó világban már egyre kevesebbszer tudtam megtenni. Mostanra majdnem teljesen elveszítettem a kapcsolatom ezzel a belső 'emberkével'.
Amikor megérkeztem a Csudahelyre, már a környezettől is elállt a szavam. Hihetetlen szép hely…. Nem csak a neve, valóban egy csoda ami az ember szeme elé tárul.
Aztán a Veled való beszélgetés és az azt követő ringató masszázs alatt, újra el tudtam érni azt a nyugalmat ami segíthet visszatalálni önmagamhoz és újraépíthetem a világom a gondolataim által. Rengeteg elképzelés volt a fejemben hogy mi vár rám a kezelés alatt-után de erre nem lehet felkészülni vagy egyszerűen szavakkal leírni.
A feszültség és káosz ami mostanában bennem van, ez alatt az egy óra alatt eltűnt és egy mély nyugalom vette át a helyét, az aggodalmas gondolatok eltűntek, csupa színes kép, a gyermekkori álmaim, vágyaim kerültek felszínre.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy tudnám megvalósítani a rég elfeledett terveimet, tele voltam és vagyok azóta is pozitív gondolatokkal és energiával. Szóval nem tudom, mit és hogyan varázsoltál de nagyon köszönöm!"

ZitaRingatás “Teljes regenerálódást éreztem. Gyengéden átmasszíroztad a belső szerveim. Láttam, ahogy a testemből buborékokként távoztak el és oszlottak szét azok, amik gátolnak a teljes harmónia megélésében. Közben felébredt bennem egy vágy, hogy emlékezzem az apukámra. Ugyanis semmi emlékem nincs róla, a vele való gyerekkori kapcsolatomról, de ez eddig nem foglalkoztatott. Olyan volt az egész, mint amikor felhangolják a hamissá vált húrokat a gitáron.”
ZitaRingatás “Magamhoz tértem. Bár még mindig lüktetnek a sejtjeim. Fürdött a lelkem, iszonyúan kitágító, felpezsdítő, nyugtató, lazító. Nagyon jó, hogy belefogtál. Nagyon ütős és gondolom ehhez a te energiáid is kellenek. Köszi még egyszer! ♥️”